Története

Pécsudvard a Baranyai-dombság szívében fekszik. Északról Pécs, délről Pogány, Szőkéd és Egerág határolja. Pécstől, a megyeszékhelytől 8 km-re.

A Pécsi-medence és a Baranyai-dombság határán fekvő település kialakulásában a földművelés játszott fontos szerepet. Az először 1181-ben említett település (Udwarch) az Árpád-korban a közeli Koaszt (a mai Kozármisleny melletti) várához tartozott. Feltehetően ekkor jelentősebb épület állt a településen, s a község elnevezése is erre utal. Magyarságát a török időkig megőrizte, utána viszont teljesen megváltozott: főként katolikus horvátok telepedtek be, kisebb részben németek.

A faluban mára horvát és szerb nemzetiségi önkormányzat működik.

Azon kevés települések közé tartozik, ahol nem is akármilyen mértékben nő a népesség. A település dinamikus fejlődése 2000-től kezdődött. A falu erőfeszítésének köszönhetően akkor épült meg a falu katolikus temploma. A következő években az önkormányzat 3,6 hektáros területet felvásárolt, amelyen mára már felépült a falu új lakóparkja, azután következett a postaépület, a polgárőrség helyiségének a kialakítása. Új autóbusz és vasúti megálló kialakítására, megépítésére is sor került. 2012-től új közparknak is örvendezhetnek a település lakói. 2013-ban az eddigi focipálya mellé újabb sportpályák kialakítása is szerepel a tervek között. A faluvezetés folyamatosan pályázik. EU-s forrásokból javították meg a falu útjait, és közműfejlesztésekre, kulturális rendezvényeikre is remélnek EU-s támogatást. Pécsudvard eddigi vonzó megjelenését és kellemes, falusias arculatát a jövőben is igyekszik megőrizni.

Pécsudard © 2014 Minden jog fenntartva.    |    Adatvédelem